Elkészítése
Előkészítés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tepsit (25*35 cm), amit majd használunk, sütőpapírral béleljük vagy kikenjük zsírral és lisztezzük.
Almás töltelék:
Az almákat meghámozzuk és lereszeljük. Egy edénybe tesszük, ízlés szerint cukrot és őrölt fahéjat adunk hozzá, majd közepes lángon addig pároljuk, amíg a leve teljesen el nem fő.
Amikor az alma elkészült, belekeverjük a zsemlemorzsát, majd levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni.
Tészta:
A tészta minden hozzávalóját egy tálba tesszük, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A kész tésztát két részre osztjuk, az egyik rész legyen valamivel nagyobb.
A nagyobbik tésztát lisztezett felületen a tepsi méretére nyújtjuk, majd belefektetjük Villával több helyen megszurkáljuk az alját.
Összeállítás, sütés:
A kihűlt almás tölteléket egyenletesen elterítjük a tésztán. A maradék tésztát kinyújtjuk, csíkokra vágjuk és rácsos mintában az alma tetejére tesszük.
A süteményt 180 fokos sütőbe toljuk és 15 percig sütjük.
Amíg a sütemény sül, a tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük.
15 perc után kivesszük a tepsit a sütőből és a tojáshabot a rácsok közé kanalazzuk. A sütőt 160 fokra visszavesszük, majd a süteményt további 20-25 percig sütjük, amíg a hab megszilárdul és enyhén színt kap.
A rácsos, habos almást langyosra hűtjük, majd szeletekre vágva tálaljuk.
Tipp:
Ha savanykásabb almát használunk, kevesebb cukor is elég a töltelékhez. A hab akkor lesz szép, ha a tojásfehérje teljesen zsírmentes tálban készül.


