A tojások sárgáját, olajat, vizet és a cukor felét habosra kevertem.
A fehérjéket a cukor másik felével kemény habbá vertem.
A lisztet, kakaóport, sütőport összekevertem. A habot és a lisztes keveréket felváltva, apránként hozzávegyítettem a tojássárgás masszához. Ezután egy sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe (20*30 cm) öntöttem a tésztát és 160 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöttem (tűpróbáig).
A csokikat vízgőz fölött felolvasztottam és az előzőleg kemény habbá vert tejszínhez kevertem langyosan. Gyors mozdulatokkal dolgozzunk, akkor nem lesz csomós a krémünk! A zselatint a használati utasítás szerint készítsük el és szintén keverjük hozzá.
A mázhoz a csokit gőz fölött felolvasztottam a vajjal együtt és kikevertem szép fényesre.
A kissé kihűlt piskótát kettévágtam, az alsó lapot megkentem vékonyan lekvárral, arra rákentem egyenletesen a csokihabot és egy órára hűtőbe tettem a sütimet. Ezután rátettem a piskóta másik felét is és bevontam az elkészített csokimázzal.
Miután a máz megdermedt, forró vízbe mártott, majd szárazra törölt késsel szépen, törésmentesen lehet szeletelni a sütinket.