Elkészítése
Az egész tojásokat a cukorral együtt a habverő táljába ütjük, és nagy fokozaton kb. 10 perc alatt kemény habbá verjük. Ezután óvatosan beleforgatjuk a lisztet, ügyelve arra, hogy a hab ne törjön össze. A masszát sütőpapírral bélelt 36×24 cm-es tepsibe simítjuk, majd 170 °C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Miután kihűlt, lehúzzuk róla a papírt, és visszahelyezzük a piskótát a tepsibe.
A krémhez a tejből, a vaníliás pudingporból és 25 dkg cukorból sűrű pudingot főzünk. A még meleg pudinghoz hozzáadjuk a narancs reszelt héját. Egy zacskó zselatint feloldunk a frissen facsart narancslében, majd a mikróban kb. fél perc alatt felmelegítjük, hogy teljesen feloldódjon. Ezt hozzákeverjük a pudinghoz, néhány kanál narancsszörppel ízesítjük, és hagyjuk kihűlni.
Közben a tejszínt kemény habbá verjük, a csokoládét pedig a reszelő uborkaszeletelő oldalán lereszeljük, hogy durvább, mutatósabb állagot kapjunk. A kihűlt pudingba lazán beleforgatjuk a tejszínhabot és a csokireszeléket.
A kész krémet a piskótalap tetejére simítjuk, és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
A díszítéshez sütőpapírra mintákat rajzolunk, majd olvasztott csokoládét sütőpapírból hajtott tölcsérbe kanalazunk. A tölcsér hegyét kivágjuk, és a papír hátoldalán a rajzok mentén elkészítjük a csokidíszeket. Ezután hűtőbe tesszük őket, amíg megszilárdulnak.
A lehűlt süteményt kockákra vágjuk, a tetejére tejszínhab rózsát nyomunk, és csokimintával díszítjük.


