A tortalaphoz a tojások fehérjéjét kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a tojássárgáját és a cukrot. Apránként hozzáadjuk a lisztet, végül a margarint is beleforgatjuk.
A 26 cm-es kapcsos tortaformát kivajazzuk és lisztezzük, majd beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben 180°C-on készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.
Amíg a tortalap sül, elkészítjük a vaníliakrémet. A pudingot a csomagoláson leírt módon, a cukorral és tejjel megfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt pudinghoz adjuk. Simára keverjük, és a teljesen kihűlt tortalapra simítjuk.
A tortát hűtőbe tesszük, hogy a krém kissé megdermedjen.
A zseléhez a tortazseléport a csomagoláson jelzett módon 300 ml forró vízzel elkeverjük, majd még melegen a szamócával kirakott torta tetejére öntjük, a közepétől indulva. 10 perc alatt szépen megdermed.
A tortát érdemes egy nappal a fogyasztás előtt elkészíteni, hogy az ízek jól összeérjenek. A pudingot kevesebb tejjel főzhetjük, hogy sűrűbb legyen.