Elkészítése
Alap:
Az összemorzsolt babapiskótát elkeverjük a vajjal és a mézzel. Egy 26 cm-es sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és lenyomkodjuk egy kanál segítségével.
Töltelék:
A mascarponét a cukorral, reszelt citromhéjjal,tejföllel,keményítővel és tojások sárgájával kikeverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd apránként hozzáadjuk masszához, majd óvatosan beleforgatunk a krémbe a szedret is és belesimítjuk a tortaformába a krémet.
Sütés:
180 fokon előmelegített sütőben kb 40 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni.
Öntet:
Amíg hűl a tortánk a maradék szederből öntetett készítünk. A szederre 2 evőkanál barna cukrot szórunk, meglocoljuk 1 evőkanál balzsamecettel és pár percig főzzük, majd szitán áttörjük.
A kihűlt tortát megszórjuk porcukorral. Szederrel és málnával díszítjük, majd az öntettel tálaljuk.
Tipp:
A sütés végén a torta közepe még enyhén remeghet, amely hűlés közben szilárdul meg. A szedret óvatosan forgasd a krémbe, hogy ne engedjen túl sok levet. Az öntet savassága ízlés szerint csökkenthető kevesebb balzsamecettel.

