Elkészítése
Mascarpone elkészítése
A házi mascarpone elkészítéséhez először a tejfölt körülbelül fél percre betesszük a mikróba, hogy kézmelegre melegedjen. Egy szűrőbe gézlapot teszünk, majd beleöntjük a tejfölt. A tejfölös doboz aljára vágunk egy kis lyukat, hogy könnyebben kijöjjön a tejföl. A gézt összefogjuk egy befőttes gumival, és a szűrőt egy mély edényre helyezzük, hogy a felesleges savó kicsöpögjön. Két órán át szobahőmérsékleten hagyjuk, majd 12-24 órára a hűtőbe tesszük. Egy nagy pohár tejfölből körülbelül 25 dkg mascarpone készíthető.
Tiramisu elkészítése
A tiramisuhoz először lefőzzük a kávét, majd ízlés szerint cukrot és rumaromát keverünk bele. A vaníliás pudingport 1,5 dl tejjel kemény krémmé keverjük. A házi mascarponét habverővel felhabosítjuk, majd óvatosan belekeverjük a pudingot, és kevés porcukorral ízesítjük.
Egy kerek edényt kibélelünk fóliával, majd vékony rétegben megkenjük az első réteg krémet. A langyos kávéba egyesével beleforgatjuk a piskótát, és a krémre tesszük. A piskótákat szorosan egymás mellé helyezzük, és rétegenként egymásra merőlegesen rakjuk őket, amíg van krém. A legfelső réteg piskóta lesz, amely később az alja lesz.
Miután a tiramisut fél órára a hűtőbe tettük, kellően megszilárdul. Ezután egy lapos tányérra borítjuk, lehúzzuk a fóliát, és a krém kerül felülre. A tetejét keserű kakaóporral szórjuk meg, majd máris tálalható.
Megjegyzés:
A főzés nélküli pudingpor helyett használhatunk hagyományos pudingport is, amit 1,5-2 dl tejjel főzünk fel, majd teljes kihűlés után keverjük el a mascarponéval.
