Elkészítése
A töltelék előkészítése
A darált diót összekeverjük a kristálycukorral és a reszelt citromhéjjal, majd félretesszük.
A tészta elkészítése
A lisztet egy nagyobb tálba szórjuk, hozzáadjuk a porcukrot, a sütőport, a sót, a vajat vagy margarint, majd elmorzsoljuk.
A tojássárgáját simára keverjük a tejjel, hozzáöntjük a lisztes keverékhez, belemorzsoljuk az élesztőt, majd az egészet alaposan összegyúrjuk.
Az elkészült tésztából hengert formázunk, öt egyenlő részre osztjuk, majd a gombócokat rövid időre hűtőbe tesszük.
A zserbó összeállítása
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, egy 19×32 cm-es magas falú tepsit pedig kivajazunk és kilisztezünk.
Az első tésztagombócot a tepsi méreténél valamivel nagyobbra nyújtjuk, majd kibéleljük vele a tepsit úgy, hogy a szélein kissé fel is fusson.
A tésztát bőségesen megkenjük lekvárral, majd megszórjuk a diós keverék egy részével.
A következő tésztalapot már a tepsi méretére nyújtjuk, a töltelékre helyezzük, majd ismét lekvár és dió következik.
A rétegezést addig folytatjuk, amíg az összes lap és töltelék elfogy, végül az utolsó tésztalappal befedjük a süteményt.
Sütés
A kész zserbót hurkapálcával, vagy villával több helyen az aljáig átszúrjuk, hogy sütés közben a gőz távozni tudjon.
Előmelegített sütőben, alsó-felső sütés programon körülbelül 50 perc alatt készre sütjük.
A megsült süteményt teljesen kihűtjük, majd késsel körbevágjuk és óvatosan kiborítjuk egy tálcára, hogy a teteje szép egyenletes legyen.
A csokoládébevonat elkészítése
A csokoládét, vagy a tortabevonót felolvasztjuk, majd egyenletesen a sütemény tetejére simítjuk.
Megvárjuk, amíg a bevonat teljesen megdermed.
Tálalás
A zserbót éles késsel szeleteljük fel, majd kínáljuk.
Tipp
A zserbó másnapra még finomabb, mert a lapok addigra tökéletesen megpuhulnak és az ízek is jobban összeérnek.

