Elkészítése
Előkészítés:
A nyúlhúst feldaraboljuk, alaposan megmossuk és lecsepegtetjük.
A vöröshagymát, fokhagymát, zellert és az egyik sárgarépát nagyon apróra vágjuk, a másik sárgarépát nagyobb darabokra szeleteljük.
A szalonnát felkockázzuk.
Alap:
A szalonnát egy vastag aljú edényben kisütjük.
Közben a húsdarabokat sózzuk, borsozzuk, majd megforgatjuk lisztben.
A kisült szalonnát kivesszük és a zsiradékon a húst több részletben, nagy lángon körbepirítjuk. Fontos, hogy egyszerre ne tegyük tele az edényt. A megpirított húsdarabokat félretesszük.
A visszamaradt zsiradékhoz adjuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, zellert és a nagyobb darabokra vágott sárgarépát. Alaposan lepirítjuk a zöldségeket.
Hozzáadjuk a paradicsompürét és pár percig együtt pirítjuk. Felöntjük a vörösborral és a húslevessel, majd visszatesszük bele a húst és a szalonnát. Beletesszük a kakukkfüvet is, majd sózzuk és borsozzuk.
Amikor felforr, lefedjük és 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk 60-70 percre.
Amíg a ragu sül, a gombát megtisztítjuk és negyedekre vágjuk. Egy serpenyőben kevés vajon megpirítjuk.
Ezután ugyanabban a serpenyőben a gyöngyhagymákat is kissé megkapattjuk. Ha túl savanyúak lennének, hideg vízzel leöblíthetjük.
Befejezés:
Amikor a hús már félig megpuhult, a gombát és a gyöngyhagymát a raguhoz adjuk. Óvatosan elkeverjük, majd visszatesszük a sütőbe, amíg a hús teljesen megpuhul és a szaft besűrűsödik.
Időnként ellenőrizzük a folyadék mennyiségét, szükség esetén kevés húslevessel pótoljuk.
Tipp:
A borból mindig olyat válasszunk, amit magában is szívesen meginnánk. Köretként illik hozzá a főtt burgonya, püré vagy házi kenyér.

