A hagymát megpucoljuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. A konzerveket kibontjuk, és a chilis bab kivételével mindegyik levét leöntjük.
Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a darált húst, és addig kevergetjük, amíg szép fehér nem lesz. Ezután rászórjuk az oregánót, ízlés szerint sózzuk, majd hozzáöntjük a kukoricát, és 5 percig együtt pároljuk.
Hozzáöntjük a paradicsomsűrítményt, majd ízlés szerint cukrot is adhatunk hozzá, ha kissé édesebbre szeretjük. Forralunk rajta egyet, majd hozzáadjuk a vörös babot. Ennél a lépésnél beletehetjük a szárított erős paprikát és a cayenne borsot is – a cayenne borssal óvatosan bánjunk, mert nagyon erős! Ha nincs kéznél, helyettesíthetjük őrölt fekete borssal vagy Erős Pistával is. Kb. 5 percig együtt főzzük.
Végül hozzáadjuk a chilis babot is a levével együtt, és még 10 percig lassú lángon főzzük, közben kevergetjük.