Receptneked.hu

www.receptneked.hu

facebook.com/receptneked

Debreceni yorkshire-pudingban sütve recept

QR kód - Nézd meg mobilon Nézd meg mobilon

Elkészítése

Hozzávalók:

  • 3-4 debreceni kolbász
  • 7 dkg liszt
  • 2 tojás (közepes)
  • 1,5 dl tej
  • 1 tk dijoni mustár
  • 1 ek olaj
  • só
  • őrölt fehér bors
  • 5-6 db zsályalevél
  • 2 szál rozmaring


Elkészítése:

A lisztet keverjük simára a tojással, a tejjel, a mustárral, ízlés szerint sóval és az őrölt borssal, majd pihentessük kb. 30 percig a tésztát.

Egy kisebb tepsibe öntsük bele az olajat, és a széleit is kenjük körbe. Ezután helyezzük el benne a kolbászdarabokat. (Ízlés szerint másfajta kolbászt, vagy esetleg virslit is választhatunk a debreceni helyett.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük a kolbászt kb. 5 percig. Ezután vegyük ki a tepsit a sütőből, majd óvatosan öntsük a kolbászok köré a tojásos tésztát. Szórjuk rá a zsályaleveleket, és a száráról lecsipkedett rozmaringot (gyorsan dolgozzunk, hogy ne hűljön le az olaj).

Helyezzük vissza a sütőbe, majd 25-30 perc alatt süssük készre. (Sütés közben ne nyissuk ki a sütő ajtaját legalább 25 percig.)

Akkor van kész, ha a tészta szépen megemelkedik, teljesen átsül, és kissé megpirul a teteje. (Én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve rögtön tálaljuk. Ízlés szerint savanyúságot is kínálhatunk hozzá.

https://receptneked.wps.hu/egytaletelek/debreceni-yorkshire-pudingban-sutve/