Elkészítése
Egy lábasban felmelegítünk 2 evőkanál olajat vagy zsírt.
A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk és a zsiradékon alacsony lángon üvegesre pirítjuk.
Közben a húst felkockázzuk, majd a hagymára tesszük és fehéredésig pirítjuk.
A paradicsom héját kereszt alakban bevágjuk és körülbelül 1 percre lobogó vízbe tesszük. Hideg vízbe téve a héjat már egy-két mozdulattal le tudjuk húzni.
A paprika csumáját eltávolítjuk, majd a paradicsommal együtt kockákra vágjuk.
Miután a hús kifehéredett, akkor hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot, a zúzott fokhagymát és a babérlevelet is. Hozzáadjuk a majorannát, sót, borsot és jól elkeverjük. Ezután szórjuk meg a fűszerpaprikával, amivel szintén alaposan elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Közben kevés piros arannyal is ízesítjük.
Fedő alatt addig főzzük közepes lángon, amíg a hús megpuhul.
Közben a krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, majd egy tiszta konyharuhába bugyolálva leitatjuk róla az összes nedvességet. Közepesen forró olajban pirosra sütjük és egy papírtörlővel bélelt tálba szedjük.
Mikor a hús már puha, akkor levesszük róla a fedőt és nélküle forraljuk még pár percig, hogy a szaft sűrűsödjön picit. Végül a sült krumplit a pörköltre szedjük és alaposan összekeverjük.
Tehetünk a tetejére hegyes erős paprika karikákat, petrezselymet vagy tálalhatjuk a kedvenc savanyúságunkkal.

