Elkészítése
A vöröshagymát apróra vágtam, és két evőkanál olajon üvegesre pároltam, majd megszórtam pirospaprikával, és egy deci vízzel felöntöttem. Rátettem a darált húst, ízesítettem borssal, sóval, zúzott fokhagymával, kicsumázott paprikával és szeletekre vágott paradicsommal. Fedő alatt készre pároltam, a közben elpárolgott vizet pótoltam.
A rizst olajon megpirítottam, kétszeres mennyiségű forró vízzel felöntöttem, ízesítettem őrölt borssal, sóval és vegetával. A sütőt előmelegítettem, a rizst lefedve betettem, majd a sütőt lekapcsoltam, és a rizs így dagadt készre.
A savanyú káposztát kissé kimostam, hogy ne legyen túl savanyú, egy vöröshagymát felaprítottam, olajon megdinszteltem, majd rátettem a káposztát, és fedő alatt puhára pároltam.
Egy tepsit olajjal kikentem, zsemlemorzsával megszórtam. Az alján elosztottam a káposzta felét. A tejfölt két tojással, őrölt borssal és vegetával simára kevertem, majd ennek egyharmadával meglocsoltam a káposztát.
A darált húsos ragut összekevertem a rizzsel, és a tejfölös káposztára terítettem. Újra meglocsoltam tejföllel, majd befedtem a maradék káposztával.
A tetejét a maradék tejfölös-tojásos keverékkel lekentem, reszelt sajttal megszórtam, folyékony margarinnal meglocsoltam, és 220 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütöttem.
A végén hat szelet bevagdosott szalonnát pirítottam a tetejére. Jó, magyaros, laktató fogás lett.
