A karajszeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és kevés olajon oldalanként 1-1 percig elősütjük.
A megmaradt sült, fűszeres olajat beleöntjük egy nagyobb tepsibe.
A burgonyát héjában 6-8 percig előfőzzük és lehéjazzuk, majd 4 darabot karikára vágva lerakunk a tepsi aljára, a hagymákat is rákarikázzuk, majd végigrakjuk az elősütött karajszeletekkel.
Ezután paprikát, paradicsomot szeletelünk rá, majd az apró rózsáira szedett brokkolit és az előfőzött burgonya másik felét is akár hasábra vagy karikára vágva rátesszük, végül rászórjuk a zöldbabot és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A tojásokat kevés sóval felverjük és összekeverjük a tejszínnel, a reszelt sajttal, majd rácsorgatjuk a tepsiben összeállított ételre.
200 fokra előmelegített sütőbe téve légkeveréssel nagyjából 1 óra alatt szép pirosra megsütjük.
Miután elkészült, 8-10 perc pihentetés után tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!