Elkészítése
Tarja:
A felszeletelt tarját egy lábasba tesszük, kevés olajat öntünk alá, majd rászórjuk a reszelt fokhagymát. Hozzáadjuk a szeletelt vöröshagymát.
Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kevés pirospaprikával, majd 1-2 evőkanál mustárt kenünk rá. Alaposan összeforgatjuk, majd a tűzhelyen átpirítjuk.
Ezután kevés vizet öntünk alá,és majdnem puhára pároljuk, végül félretesszük.
Dödölle:
A felkockázott burgonyát sós vízben megfőzzük. Amikor megpuhult, a főzőlevében összetörjük.
Visszatesszük a tűzhelyre és apránként elkeverjük benne a lisztet. Addig keverjük, amíg sűrű, egynemű masszát kapunk.
Összeállítás:
Egy tepsit kiolajozunk és az alján elterítjük a savanyú káposzta felét.
Zsírba vagy olajba mártott kanállal nagyobb halmokat szaggatunk a dödölléből, két evőkanál segítségével formázva. A dödöllehalmok közé tesszük a majdnem elkészült hússzeleteket.
Az egészet befedjük a maradék savanyú káposztával.
Sütés:
A tetejét meglocsoljuk a hús párolásakor visszamaradt szafttal és zsiradékkal. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük kb 40-50 perc alatt.
Tipp:
Ha a káposzta nagyon savanyú, akkor összeállítás előtt át lehet öblíteni. A dödöllét érdemes frissen elkészíteni, mert így könnyebb formázni. Tálaláskor egy kevés plusz mustár jól illik mellé.


