Kevés tejben beáztatjuk a zsemléket, amíg megpuhulnak. A tojásokat keményre főzzük, majd megpucoljuk.
A hagymát apróra vágjuk, és kevés zsiradékon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a kipréselt fokhagymát, és együtt pirítjuk még néhány másodpercig.
A darált húst egy nagy tálba tesszük, hozzáadjuk az áztatott, kifacsart zsemléket, a pirított hagymát és fokhagymát. Ízesítjük sóval, borssal, és egy kevés mustárral. Belekeverünk 2 db nyers tojást is, hogy összeálljon a massza.
Egy formát kibélelünk alufóliával, megkenjük egy kevés zsiradékkal, és meghintjük zsemlemorzsával. A fasírtmassza felét egyenletesen belenyomkodjuk a formába.
A főtt tojásokat sorban elhelyezzük a hús tetején. (A tojások végeit érdemes levágni, hogy szeleteléskor mindenütt szépen látszódjon a sárgája.) Ezután a maradék húsmasszát ráhelyezzük, és egyenletesen elsimítjuk.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük, és a Stefánia szeletet kb. 40-50 percig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!