A megtisztított cukkinit felkarikázzuk. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, és vékony szeletekre vágjuk. A paradicsomot és a hagymát szintén felkarikázzuk. A rizst többször váltott vízben, szűrőben alaposan megmossuk.
A lisztet összekeverjük a pirospaprikával, sóval és borssal. A cukkini karikák felét egyenként megforgatjuk ebben a keverékben. Egy kiolajozott tepsibe sorba rendezzük a lisztes cukkini felét.
Erre rászórjuk a hagymakarikákat, majd elosztjuk rajta a zöldpaprikát. A lecsöpögtetett rizst egyenletesen elterítjük a rétegen. (Ha gazdagabb ételt szeretnénk, a rizst összekeverhetjük darált hússal.) A paradicsomszeletekkel befedjük a réteget, majd a maradék cukkinit ráhelyezzük, de azt már nem forgatjuk meg lisztben.
5 dl forró vízben feloldjuk a húsleveskockákat vagy ételízesítőt, majd a keveréket a tepsiben lévő rétegekre öntjük. A tejfölben elkeverjük a zúzott fokhagymát és a megmaradt paprikás-borsos-sós lisztet, majd egyenletesen a cukkini tetejére kenjük.
A tepsit alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben 180 °C-on kb. 50 percig pároljuk. Ezután eltávolítjuk a fóliát, és a tetejét pirosra pirítjuk (kb. 10 perc).
Frissen, melegen tálaljuk.