Elkészítése
Előkészítés:
A burgonyákat alaposan megmossuk, majd héjában, sós vízben feltesszük főni. Addig főzzük, amíg majdnem teljesen megpuhulnak.
A hagymát megtisztítjuk és karikákra vágjuk.
A csirkemellet megtisztítjuk és csíkokra vágjuk.
Hús:
Egy serpenyőben 2 evőkanál olajat felforrósítunk. Rátesszük a csirkemellcsíkokat és pár perc alatt megpirítjuk. Közben sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük.
Burgonya:
A megfőtt burgonyákat meghámozzuk, majd kb fél centinként bevagdaljuk, ügyelve arra, hogy ne vágjuk teljesen át és enyhén megsózzuk.
Összeállítás:
A burgonya bevágásaiba betöltjük a hagymakarikákat, majd a megtöltött burgonyákat egy kiolajozott jénaiba vagy tepsibe sorakoztatjuk.
A pirított csirkemellcsíkokat a burgonyák közé tesszük, maj minden burgonya köré baconszeleteket helyezünk. Végül meglocsoljuk a maradék olajjal.
Sütés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd a burgonyákat kb 30 percig sütjük. Amikor a burgonya már majdnem kész, kivesszük, megszórjuk a reszelt parmezánnal, majd visszatesszük és a sajtot ráolvasztjuk, a burgonyát ropogósra sütjük.
Tipp:
A parmezán helyett használhatsz más keményebb sajtot is. Ha fűszeresebben szeretnéd, a csirkemellhez adhatsz egy kevés fokhagymát vagy füstölt paprikát. A bacon mennyiségét ízlés szerint csökkentheted vagy növelheted.

