Besamel mártás elkészítése
A tejet felforraljuk, majd félretesszük. A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet, és lassú tűzön világosra pirítjuk. Fokozatosan, állandó keverés mellett hozzáöntjük a forró tejet. Amikor besűrűsödött, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük.
Töltelék
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a darált húst. Sózzuk, borsozzuk, oregánóval fűszerezzük. A kivájt cukkini belsejét felaprítjuk, és a húshoz keverjük. Addig pirítjuk, míg kissé össze nem esik. A rizst félig megfőzzük, leszűrjük, majd szintén a húsos alaphoz adjuk.
Cukkini előkészítése
A cukkiniket hosszában félbevágjuk, a belsejüket kivájjuk. Egy kiolajozott tepsi aljába kevés vizet öntünk, és elrendezzük benne a cukkinihéjakat.
Összeállítás és sütés
A kivájt cukkiniket megtöltjük a húsos-rizses keverékkel. A tetejükre kanalazunk egy kevés besamelt (vagy tojással elkevert tejfölt). Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Ezután megszórjuk reszelt sajttal, és további 15–20 percre visszatesszük, amíg a teteje szépen megpirul.
Tipp
A töltelékbe tehetünk apróra vágott paradicsomot is, ettől még szaftosabb lesz. Ha könnyedebb ízt szeretnénk, a rizs helyett kuszkuszt vagy bulgurt is használhatunk.