A hagymát felkockázzuk és 3 evőkanál olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, és elkeverünk benne 1 tojást. Átsütjük, majd hagyjuk kihűlni. A zsemléket beáztatjuk vízbe, majd kinyomkodjuk, és hozzákeverjük a felkockázott szalonnát, valamint az összezúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a darált húst, 1 tojást és a zsemlemorzsát. Ízesítjük köménnyel, paprikával, sóval és borssal. A masszából kis lepényeket formázunk, és kiskanálnyi mennyiséget halmozunk rá a gombás töltelékből, majd gombóccá formázzuk.
A gombócokat kiolajozott tepsibe tesszük, aláöntünk fél dl vizet, és letakarva 190 fokon 40 percig sütjük. Közben átforgatjuk. Mielőtt teljesen megsülnének, az utolsó 10 percben levesszük a fóliát róla, hogy szép pirosra süljenek.
A szószhoz a majonézbe keverjük a megpucolt és felkockázott hagymát és uborkát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Jó étvágyat kívánunk!