Elkészítése
A káposztát ha túl savanyúnak ítéljük, mossuk kissé át. A káposztalevelekből vágjuk ki a vastagabb ereket.
A vöröshagymát vágjuk apró kockára. A szalonnát (esetleg húsvét után füstölt sonkát) csíkozzuk fel (a kolbászt karikázzuk fel).
A rizst főzzük meg félig.
Egy mélyebb edényben a szalonna felét süssük ki az egyik fej aprított hagymával, szórjuk meg pirospaprikával, öntsük fel egy-két pohár vízzel és tegyük bele a savanyú káposztának a felét, majd keverjük össze.
A darált húshoz adjuk hozzá a másik fej lereszelt hagymát, a félig megfőtt rizst, az ízlés szerinti fűszereket, a tojást és a zúzott fokhagymát. Jól dolgozzuk össze, majd töltsük meg káposztaleveleket.
A szálas káposzta egy részét tegyük egy edénybe, majd tegyük a káposzta tetejére az elkészített töltelékeket, sorakoztassuk rá a maradék füstölt, feldarabolt szalonnát, (sonkát/kolbászt), fedjük be a maradék káposztával és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje.
Kb 1 órán át, lassú tűzön főzzük. Közben többször rázogassuk meg, de keverni nem szabad (kóstoljuk meg a gombócot).
Ha megfőtt a töltelék, tegyünk bele pirospaprikás rántást és akár tálalhatunk, jó sok tejföllel és friss ropogós kenyérrel.
Jó étvágyat hozzá!








