Elkészítése
Mivel rengeteg recept volt a neten, milyen is a “hiperszuper padlizsánkrém”, megcsináltam a saját verzióm, saját ízlésemre. Párom csak ennyit mondott: a végén itt még rászoktatsz ilyen csajos ételekre… ezek szerint neki is ízlett 🙂
A padlizsánt fogtam, félbevágtam, és a sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem. Ez azt jelenti, hogy a héja szinte feketévé és ráncossá vált, a belseje pedig nagyon puhává. Ezt követően vártam, hogy kicsit kihűljön, és egy fakanállal kikapartam a belsejét a héjából.
Fontos: fém edényt és fém eszközöket NEM szabad használni, mert attól bebarnul, oxidálódik a padlizsán.
Én egy fakanállal kapartam ki egy üvegtálba, és a műanyag jégkaparóval aprítottam szét a rostokat, hogy krém állagú legyen az egész. Multifunkciós konyhai eszközök mindörökké!
Mikor a padlizsán már krémes volt, tettem bele egy csipet sót, frissen őrölt színes borsot, nagyon-nagyon apróra vágott vöröshagymát, 1 kiskanálnyi fokhagymaport és ugyanennyi mustárt, majd az egészet elkevertem.
