Elkészítése
A bagettet érdemes egy-két nappal korábban megvenni, mert a kissé szikkadtabb kenyérből könnyebb szépen kiszedni a belsejét.
Levágjuk a bagett végeit, majd három egyforma részre daraboljuk. Egy hosszú, hegyes késsel óvatosan beleszúrunk a közepébe, és körkörös mozdulatokkal fellazítjuk a belsejét. Ezután kézzel vagy a kés segítségével kiszedjük a kenyérbelet úgy, hogy a külső héj egyben maradjon, és csőszerű üreget kapjunk.
A kiszedett kenyérbelet egy tálba morzsoljuk.
A csirkemell sonkát, a savanyú uborkát és a savanyú paprikát apró kockákra vágjuk, hogy könnyen lehessen majd tölteni és szeletelni.
A morzsához hozzáadjuk a felkockázott sonkát és savanyúságokat, majd belekeverjük a krémsajtot és a tejfölt. Kézzel vagy kanállal alaposan összedolgozzuk, amíg egynemű, jól formázható tölteléket kapunk.
A kész masszát a bagettdarabokba töltjük mindkét oldalról, közben egy kanál nyelével vagy az ujjainkkal tömörítjük, hogy ne maradjanak levegős részek.
A megtöltött bagetteket szorosan frissentartó fóliába vagy alufóliába csomagoljuk, majd legalább néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy jól összeálljon.
Tálalás előtt éles késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
