Elkészítése
A káposztát vékony csíkokra vágjuk, majd egy nagy fazékba tesszük. Hozzáadjuk az 1 liter vizet és a paradicsomlevet, sóval, egy kevés cukorral és köménymaggal ízesítjük. Feltesszük főni, és amikor felforr, előkészítjük a húsgombócokat.
A darált sertéshúst összegyúrjuk az apróra vágott vöröshagymával, a zúzott fokhagymával, a rizzsel és a tojásokkal. Sóval, frissen őrölt borssal fűszerezzük, majd diónyi gombócokat formázunk belőle. A forrásban lévő káposztához adjuk, és körülbelül 1 órán át együtt főzzük, amíg minden megpuhul.
Közben elkészítjük a rántást: az olajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, világos rántást készítünk, majd a tűzről levéve belekeverjük a pirospaprikát. A kész rántással besűrítjük a káposztát, jól elkeverjük, és még néhány percig főzzük, hogy összeérjenek az ízek.
Tipp
A húsgombócokat feldobhatjuk apróra vágott petrezselyemmel vagy egy kevés majoránnával is. Ha szeretjük, a paradicsomos káposztát egy kevés tejföllel tálalhatjuk, így még krémesebb és lágyabb ízvilágot kapunk.

