Elkészítése
A darált húst a finomra vágott vöröshagymával és fokhagymával kevés olajon megpirítjuk. Sóval, borssal, majoránnával és egy kevés kaporral ízesítjük. Amikor a hús levet enged, megszórjuk fűszerpaprikával, és ízlés szerint kevés Erős Pistát is keverünk hozzá.
A rizst félig megfőzzük, majd összekeverjük a húsos raguval. Ha szükséges, utánafűszerezzük. A gyalult tököt besózzuk, és pár percig állni hagyjuk.
Egy közepes tepsi aljára simítjuk a rizses ragu felét, ráterítjük a tököt, majd befedjük a maradék raguval. A tejfölt elkeverjük a fűszerpaprikával, az aprított kaporral és kevés sóval, majd egyenletesen eloszlatjuk a tetején.
Előmelegített, 180 °C-os sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
