Elkészítése
A burgonyát megmossuk és felkockázzuk.
A zöldbabot is megmossuk, végeit levágjuk és nagyjából egyenlő méretű darabokra (kb 2-2,5 cm) aprítjuk (természetesen fagyasztott babot is használhatunk).
Kevés olajon elkezdjük dinsztelni a finomra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát. Fűszerpaprikával megszórjuk és mehet bele a zöldbab és a burgonya is. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje a babot. Sózzuk és lefedve, közepes lángon addig főzzük, míg a zöldbab puha nem lesz.
Közben kevés őrölt borssal és pici cukorral ízesítjük.
A tejfölben elkeverjük a lisztet, majd a babhoz keverjük. Citromlével ízesítjük, forralunk rajta egyet és kész is.
A virslit bevagdossuk és egy serpenyőben olajon megsütjük.


