Elkészítése
A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd meghintjük keményítőliszttel, összeforgatjuk, és állni hagyjuk, amíg előkészítjük a zöldségeket. A vöröshagymát cikkekre, az újhagymát karikákra, az uborkát vékony csíkokra vágjuk, a fokhagymát felszeleteljük. Előkészítjük a szójaszószt, a csípős paprikakrémet, a cukrot, a rizsecetet, a mogyorót, valamint a keményítőlisztes oldatot (1 evőkanál keményítő 2 evőkanál vízzel).
Wokban kevés olajat hevítünk, majd a csirkét pár perc alatt megpirítjuk. Hozzáadjuk a szójaszószt, a csípős paprikakrémet, a fokhagymát, a cukrot és a rizsecetet, majd rövid ideig együtt pirítjuk. Ezután kivesszük a wokból.
Ha szükséges, kevés olajat pótolunk, és megpirítjuk a hagymát és az uborkát. Amikor kissé megpuhultak, visszatesszük a csirkét, hozzáadjuk a mogyorót, és együtt pirítjuk néhány percig. A végén ráöntjük a keményítőlisztes oldatot, amitől a szósz sűrű, fényes bevonatot kap.
Forrón, főtt rizzsel tálaljuk.
Tipp
Adhatunk hozzá piros vagy zöld kaliforniai paprikát is. A csípősséget ízlés szerint szabályozhatjuk: erősebb chiliszósz vagy szárított chili hozzáadásával.

