Az élesztőt pici langyos vízben feloldjuk és a liszthez adva a többi hozzávalóval szép sima, puha tésztát dagasztunk belőle.
Ha elkészült a tészta, akkor letakarva félretesszük, amíg a feltétet előkészítjük.
A hagymát kockára, a szalonnát vékony szeletekre vágjuk, a sajtot lereszeljük.
Egy nagyobb méretű sütőlemezt (gáztepsi, 38*44 cm) kibélelünk sütőpapírral és a tésztát kisodorva belehelyezzük úgy, hogy egy kis peremet hajtunk a szélein.
Megkenjük a tömlős sajttal, rászórjuk a hagymát, majd a reszelt sajtot, ezután megszórjuk a köménymaggal, majd a szalonnát is elosztjuk rajta, végül egy kis (ízlés szerint pikáns, csípős) fűszerpaprikát is hintünk a tetejére.
200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük. Még forrón mustárral, ketchuppal és majonézzel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!