Elkészítése
A bacont vékony csíkokra vágjuk, és kevés olajon elkezdjük pirítani, amíg üveges nem lesz. Hozzáadjuk a felkockázott lila hagymát, majd együtt pároljuk. Amikor a hagyma kissé megpuhult, beletesszük a megtisztított, cikkekre vágott gombát. Megszórjuk ételízesítővel és őrölt borssal, majd lefedve kb. 15 percig pároljuk.
Közben a harcsafilét 2×2 cm-es kockákra vágjuk. Amikor a gomba megpuhult, a haldarabokat a serpenyőbe tesszük, megszórjuk kaporral, és fedő nélkül kb. 5 percig főzzük, amíg a hal át nem párolódik.
A tejfölt kevés liszttel és egy kis vízzel simára keverjük, majd az ételhez adjuk. Óvatosan átkeverjük, hogy a hal ne törjön össze, végül egyet forralunk rajta, és már tálalhatjuk is.
Tipp
Ha pikánsabb ízt szeretnénk, kevés citromlével vagy fehérborral is ízesíthetjük a ragut. Köretként főtt burgonya, párolt rizs vagy friss kenyér is jól illik hozzá.
