A rizibizit egy kerek aljú, magasabb öblös tálba nyomkodjuk és 10 percig pihentetjük, hogy összeálljon, majd a tortaforma (30 cm átmérőjű) közepébe borítjuk és óvatosan felszedjük a tálkát.
A krumlipüréből a díszítéshez 3-4 evőkanálnyit habzsákba töltünk.
Ezután a forma szélét körben úgy végigrakjuk rántott szeletekkel, hogy egy-egy evőkanállal a még forró krumplipüréből rakunk a rizs és a húsok közé, amitől szépen ráragad és összeáll.
A sült kolbászokat is ízlés szerint ráhelyezzük a rizsre úgy, hogy kissé csúcsosodjon a közepe, afféle emeletes tortaformát képezzen.
Végül a habzsákban lévő burgonyapürével kisebb halmokat, csíkokat, kupacokat nyomunk (ezt már egyéni ízlés alapján vagy ahogyan kiadja) és feldíszítjük néhány szeletke uborkával, paradicsommal vagy amit szeretünk (kapor, petrezselyem, tv paprika szeletek, apró savanyú uborka…stb.) és ami jól mutat rajta.
10-15 percig hagyjuk állni, hogy a krumplipüré kissé visszahűljön és ezzel szilárdan megtartsa a rántott szeleteket, majd csatoljuk le a tortaforma peremét és felköszönthetjük vele az ünnepeltet!
Jó étvágyat kívánok!