Elkészítése
Húsgolyók:
A darált sertéshúst egy tálba tesszük.
A sárgarépát a reszelő kisebb fokán lereszeljük és a húshoz adjuk, majd belekeverjük a zabpelyhet és a zsemlemorzsát.
A fokhagymát lereszeljük vagy zúzzuk és a masszához adjuk a tojással együtt. Beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldet és a metélőhagymát. Sóval, borssal és fűszerpaprikával ízesítjük. A reszelt sajt felét a masszába keverjük.
Alaposan összedolgozzuk, majd ha van időnk, rövid ideig pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek.
Sütés előtt vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk a masszából.
A maradék reszelt sajtot összekeverjük zsemlemorzsával és a húsgolyókat beleforgatjuk.
Egy serpenyőben közepes lángon, kevés olajon körbesütjük.
Ragu:
A padlizsánt hosszában kettévágjuk. Az egyik felét felkockázzuk, majd lesózzuk és egy kevés friss citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg.
A másik felét megsütjük sütőben, majd a héjából később kikaparjuk a belsejét és félretesszük.
A felkockázott padlizsánt kinyomkodjuk.
Egy teflonserpenyőben felmelegítjük az olajat. Rádobjuk a kinyomkodott padlizsánt és enyhén körbepirítjuk. Hozzáadjuk a felaprított póréhagymát és a paprikát. Sózzuk, borsozzuk és teszünk hozzá egy csipet csilit. Rácsepegtetjük a mézet, majd meghintjük a liszttel.
Röviden átpirítjuk, majd felöntjük körülbelül 1 dl hideg vízzel. Hozzáadjuk a paradicsomlevet, majd beletesszük a sült padlizsán héjából kikapart belsejét is és pár percig rotyogtatjuk.
A végén fél citrom levével frissítjük.
Tálalás:
A padlizsános ragut tésztával tálaljuk, például tagliatellivel. Mellé vagy a szószba tesszük a húsgolyókat. A tetejére parmezánforgácsot szórunk.
Tipp:
A húsgolyó akkor lesz igazán szaftos, ha nem sütjük túl magas lángon, inkább közepesen, türelmesen pirítjuk körbe. A padlizsánt mindig érdemes lesózni, mert így kevésbé lesz kesernyés és szebb állagú marad. Ha a paradicsomlé nagyon savas, a méz vagy édesítő mellett egy csipet extra citromlé is segít, hogy frissebb legyen az összkép.

