Elkészítése
Előkészítés:
A paradicsomot nagyobb kockákra vágjuk. A cukkinit megmossuk és szintén nagyobb kockákra daraboljuk. A vöröshagymát, a fokhagymát és a bazsalikomot apróra vágjuk.
Alap:
Az olajat felhevítjük egy serpenyőben, majd az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk rajta. Hozzáadjuk a fokhagymát, rövid ideig együtt pirítjuk, majd beletesszük a felkockázott paradicsomot.
Főzés:
Sóval, őrölt borssal ízesítjük, hozzáadjuk a cukrot és az apróra vágott bazsalikomot. A serpenyőt félig lefedve körülbelül 5 percig pároljuk.
Ezután hozzáadjuk a felkockázott cukkinit és tovább pároljuk, amíg a cukkini roppanósra puhul, a paradicsom leve pedig kissé besűrűsödik.
Tálalás:
A kész cukkinipörköltet bőséges szafttal tálaljuk. A tetejére csipkedjük a füstölt sajtot, majd friss kenyérrel kínáljuk.
Tipp:
Ha a végén egy kevés tejföllel elkeverjük, sokkal krémesebb lesz a végeredmény. Aki hússal készítené inkább, piríthat alá egy kevés füstölt szalonnát vagy főzhet bele virslit is.
