Elkészítése
A tepsibe kevés olajat öntünk, majd a vékonyra szeletelt krumplit egyenletesen eloszlatjuk benne. A krumplit megszórjuk borssal, majorannával és delikáttal vagy sóval, majd a tepsit lefedjük, és az előmelegített, 180 fokos sütőbe helyezzük.
Eközben egy tálban összekeverjük a tejfölt egy apróra vágott közepes fej hagymával. Ízlés szerint adunk hozzá borsot, majorannát és delikátot (vigyázva, hogy ne legyen túl fűszeres, hiszen a krumpli is ízesítve van). Egy egész tojást is hozzáadunk a keverékhez, és alaposan elkeverjük. Végül néhány csepp olajat teszünk a keverékhez, hogy kissé lazítsuk a tejfölt.
Amikor a burgonya megpuhult a tepsiben, levesszük róla a fedőt. Amint a krumpli kezd pirulni, ráöntjük a hagymás-tejfölös keveréket, és egyenletesen eloszlatjuk rajta. A tepsit visszatesszük a sütőbe, de csak néhány percre, hogy a tejföl ne száradjon ki teljesen. Az a legjobb, ha a tejföl kissé megmozdul, amikor megrázzuk a tepsit, így a krumpli finoman tocsogós marad.
Ez az étel elkészíthető hagyma nélkül vagy akár újhagymával is.
