Elkészítése
A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd belereszeljük a narancs vagy citrom héját, attól függően, hogy melyik ízt szeretjük jobban. Ezután hozzákeverjük a porcukrot, és elmorzsoljuk benne a margarint. Amikor a margarint jól eldolgoztuk, hozzáadjuk a tojásokat, és összegyúrjuk a tésztát. Az így elkészült viszonylag lágy tésztát legalább fél órára hűtőbe tesszük, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.
Miután a tészta lehűlt, teáskanállal kis kupacokat halmozunk belőle egy sütőpapírral bélelt tepsire. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és 12-14 perc alatt aranybarnára sütjük a süteményeket.
Amíg a sütemény sül, elkészítjük a cukormázat, amely a “tükörtojás” fehér része lesz. Ehhez a porcukrot összekeverjük egy kevés narancs- vagy citromlével az íz kedvéért, majd hozzáadjuk a tojásfehérjét, és habosra keverjük.
A gumicukrokat beáztatjuk meleg vízbe, hogy kissé megpuhuljanak, majd néhány perc múlva leöntjük róluk a vizet.
Amikor a sütemények kihűltek, óvatosan rákenjük a cukormázat. Fontos, hogy a máz ne legyen se túl vastag, se túl vékony. Egyesével dolgozunk, mert ha túl későn helyezzük rá a gumicukrot (ami a “tojás sárgája” lesz), a cukormáz már megköt, és nem fogja szépen körülölelni a gumicukrot, ami így elállhat vagy le is eshet.
Sztori:
Az első alkalommal, amikor ezt a süteményt elkészítettem, nagy sikert aratott, mert senkinek sem esett le, hogy nem igazi tükörtojásról van szó, hanem süteményről!

