Hozzávalók:
- 2 gerezd fokhagyma összezúzva
- 30 dkg mirelit brokkoli
- 1 liter húsleves alaplé
- 2 burgonya
- 2 dl főzőtejszín
- 2 dkg vaj
- só ízlés szerint
- őrölt bors ízlés szerint
Elkészítése:
Forrósítsuk fel a vajat. A fokhagymát tegyük bele és pirítsuk 1-2 percig. Ha a fokhagyma éppen csak megpuhult, akkor adjuk hozzá a brokkolit, a kis kockákra vágott krumplit.
1-2 perc alatt melegítsük fel, majd az alaplét is adjuk hozzá. Forraljuk fel, majd vegyük vissza alacsonyra a hőfokot és 5-6 percig lefedve főzzük a levest.
Ha hagytuk kicsit hűlni, akkor egy robotgép segítségével keverjük krémesre. Ha kész, öntsük vissza a lábasba és jól melegítsük át.
Sózzuk, borsozzuk, a tejszínnel felöntjük és összeforraljuk.