Előkészítés:
A vöröshagymát apróra vágjuk, majd az olajon üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a préselt fokhagymát és a fűszerpaprikát, majd gyorsan elkeverjük.
A csirkelábakról levágjuk a körmöket, majd a hagymás alaphoz adjuk és annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje.
Ízlés szerint sóval, őrölt köménnyel, őrölt borssal és gulyáskrémmel fűszerezzük.
Zöldségek:
Amikor a csirkeláb félig megpuhult, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, a sárgarépát, a fehérrépát és a zellert. Felöntjük még kb 1,5 liter vízzel, majd addig főzzük, amíg minden hozzávaló teljesen megpuhul.
Nokedli:
A tojást kissé felverjük, majd hozzákeverjük a lisztet, hogy sűrű nokedlitésztát kapjunk. A tésztát késsel vagy kanállal a forrásban lévő levesbe szaggatjuk. Addig főzzük, amíg a nokedli is megpuhul.
Forrón kínáljuk.
Tipp:
Dobhatunk a levesbe egy húsos zöldpaprikát és egy paradicsomot is, mert ezektől még teltebb lesz az íze. Keverhetünk egy kevés finomra vágott friss petrezselymet a nokedli tésztájába.