A leves elkészítése
A vöröshagymát apróra vágjuk, majd a 3 evőkanál olajon megpirítjuk. Amikor már üveges és enyhén színt kapott, hozzáadjuk az aprított leveszöldséget, és néhány percig együtt pároljuk.
Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, majd felöntjük vízzel. Visszatesszük a tűzre, és felforraljuk. Amikor forr, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, és félpuhára főzzük.
Ezután beletesszük a rózsáira szedett karfiolt és a zöldborsót. Sóval ízesítjük, majd addig főzzük, amíg minden zöldség megpuhul.
A grízgaluska elkészítése
A tojásokat egy tálban felverjük, majd annyi búzadarát keverünk hozzá, hogy sűrű, de még lágy masszát kapjunk. A masszát pár percig pihentetjük.
A kész levesbe kanállal beleszaggatjuk a grízgaluskát, majd a galuskákkal együtt készre főzzük, amíg feljönnek a leves tetejére.
Tipp
A grízgaluska akkor lesz puha, ha nem keverjük túl keményre a masszát. Ha sűrűbb levest szeretnénk, kevesebb vízzel készítsük. Frissen a legjobb, de másnap is jól felmelegíthető.