Elkészítése
A filézett csirkemellet, vagy sertéshúst megmossuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük, és annyi vízzel öntjük fel, hogy bőven ellepje. Felforraljuk, majd amikor a tetején megjelenik a hab, szűrőkanállal leszedjük. Ezután még 1-2 percig forraljuk.
Közben a burgonyát meghámozzuk és kockákra vágjuk. A répát és a petrezselyemgyökeret megtisztítjuk, karikára szeleteljük. A paradicsomot felkockázzuk, a hagymát egészben hagyjuk. A karfiolt és a brokkolit kisebb rózsákra szedjük, ha használunk belőlük.
A zöldségeket a zöldborsóval együtt a leveshez adjuk, beletesszük az egész hagymát, megsózzuk, hozzáadjuk az ételízesítőt, a frissen őrölt borsot és a tárkonyt. Lassú tűzön főzzük tovább, amíg a hús és a zöldségek megpuhulnak.
Amikor minden megfőtt, elkészítjük a habarást. Egy tálban 1 kávéskanál durumlisztet és 1 kávéskanál fehér lisztet simára keverünk 1-2 evőkanál tejföllel és 1 dl zsírszegény főzőtejszínnel. A forró levesből egy merőkanálnyit hozzáadunk, elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a fazékba. Rövid ideig még összeforraljuk.
A végén hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és levesszük a tűzről.
Tipp
Ha savasabb ízt szeretnénk, kevés citromlé is kerülhet bele a végén.
