A szalonnát egy fazékban hideg vízben feltesszük főni. Amikor megfőtt, kivesszük a levéből, és kisebb darabokra vágjuk.
A hagymát apróra vágjuk, a sárgarépát, petrezselyemgyökeret és karalábét lereszeljük (vagy karikára vágjuk), a krumplit kockára vágjuk. Egy kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a borsot és a köménymagot. Felöntjük a szalonna főzőlevével, és ha szükséges, vízzel pótoljuk.
A keményítőt egy kevés hideg vízzel csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt és a mustárt. Egy merőkanálnyi forró levest fokozatosan hozzáöntünk, folyamatos keverés mellett felhígítjuk, majd visszaöntjük a levesbe. Lassan forraljuk, hogy a tejföl ne csapódjon ki.
Beletesszük az apróra vágott ecetes tárkonyt, és a levéből is öntünk hozzá, hogy kellemesen savanykás legyen. Ha szárított tárkonyt használunk, citromlével, citromsóval vagy ecettel ízesítjük a levest ízlés szerint.
Megjegyzés: Sózni általában nem szükséges, mert a füstölt szalonna vagy csont elég sóssá teszi a levest, de ha szükséges, kóstolás után igazíthatunk rajta.