Elkészítése
Az almákat megmossuk, félbevágjuk, magházukat kimetsszük, húsukat vékonyan felszeleteljük. A zsemlét (kalácsot) 1 centi vastagra felszeleteljük, és mély tálba tesszük. A tejet felforraljuk, majd kicsit hűtjük. A tojások sárgáját a vajjal, a fele porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a tejet ráöntjük. Ezután a keveréket a zsemlére locsoljuk, kissé átforgatjuk, hogy mindenhol egyformán érje.
Egy kb. 30×20 centis, magas falú tepsit kivajazunk és morzsával behintjük. Az áztatott zsemle egy részét belesimítjuk a tepsibe, rászórunk ízlés szerint diót, majd az almát egyenletesen ráhalmozzuk. A maradék zsemlével beborítjuk. A tepsi méretétől függően több réteg is lehet.
A barackízt egy kevés vízzel simára keverjük, és háromnegyedével megkenjük a zsemlét. Sütőben, közepes lángon (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 40 percig sütjük.
Ez alatt a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként hozzáadjuk a maradék cukrot és a maradék lekvárt is. A habot a rakott zsemlére kenjük, és visszatoljuk a sütőbe. A lángot kb. 15 °C-kal mérsékeljük, és a máglyarakást még a hab pirulásáig sütjük. A lángot elzárjuk, a sütőajtót kinyitjuk, és a habot 10 percig így szárítjuk.
Melegen kockákra vágva tálaljuk.

