Elkészítése
A szalonna zsírját süssük ki, majd a megtisztított és apróra vágott hagymát dinszteljük meg a szalonna zsírján. Ekkor adjuk hozzá a fűszerpaprikát és keverjük el, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymát is.
A kockára vágott húst rátesszük és addig kevergetjük, amíg saját levet nem enged és nem kap kérget. Ettől lesz pörkölt a pörkölt.
Ha a húsunk szépen megpörkölődött és egy kis kérget kapott minden oldalról, akkor hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot, paprikát. Hagyjuk, hogy a húsunk saját levét kiengedve félig megpárolódjon.
Főzés közben ízesítsük sóval és borssal.
A savanyú káposztát jól nyomkodjuk ki és ha túlságosan savanyú lenne, akkor többször mossuk át folyó vízzel. Vagdossuk kisebb szálakra, ezután adjuk a káposztát a pörkölthöz, majd a babérlevelet, köményt és a szemes borsot is forgassuk hozzá.
Fedő alatt főzzük a húst és a káposztát puhára. Időnként nézzük meg és ha kell még folyadék, keveset adjunk hozzá.
Amikor a hús és káposzta is teljesen puha, adjuk hozzá a tarhonyát, amit keverjük jól el a káposztában. Fedjük le az edényünket és főzzük puhára a tarhonyát is.
Az elkészült ételünket kóstoljuk meg és ha kell még ízesítsük sóval, borssal.
Friss kenyérrel és tejföllel meglocsolva forrón tálaljuk.

