Elkészítése
Hozzávalók (egy rúdhoz):
- 3-4 lapos rétes
- 4-5 körte
- bodza virág vagy szörp, ízlés szerint (szörp esetén az édesítési arányokra ügyeljünk)
- 1 citrom leve
- kb 3 ek cukor (szánk íze szerint alakítsuk)
- zsemlemorzsa
- olaj
- tejföl a rétes tetejére
- porcukor a tálaláshoz
Elkészítése:
A körtéket megpucoljuk, magházukat eltávolítjuk és felkockázzuk. Egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a bodzát vagy a szörpöt és a citrom levét. Azután addig főzzük kis lángon, míg kellemes állagú dzsemet nem kapunk, ez olyan 20-25 perc főzési időt jelent. Elzárjuk és hagyjuk hűlni.
A rétes lapokat nedves ruhára terítjük és megkenjük olajjal és megszórjuk vékonyan zsemlemorzsával. A rétes széleinél elhagyunk 1-2 centit, majd hosszában, egy csíkban beletesszük a tölteléket. A töltelék tetejét ismét megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával, majd a konyharuha segítségével feltekerjük. A végeit behajtjuk, a tetejét pedig lekenjük tejföllel.
Előmelegített sütőben, 175 C°-on aranybarnára sütjük. Még melegen meghintjük porcukorral, majd szeleteljük és ha még szükséges, ismét porcukrozzuk.
[box style=”info”]Maradt tavalyról egy kisebb üveg körte-bodza dzsem, amit mindenképpen sütibe szerettem volna felhasználni.
Rétes rég volt, ezért Ő lett a kiválasztott. 🙂
Akinek nincs körte-bodza dzsem raktáron, az elkészítheti frissen is a tölteléket, ha esetleg van lefagyasztva bodza, ki ne hagyjuk belőle, ha nincs, akkor tegyünk hozzá bodza szörpöt! ;)[/box]
