A töltelék hozzávalóit összefőzzük, majd hagyjuk kihűlni. (Én a kalácsot 10 dkg darált mákkal és 10 dkg darált dióval készítettem.)
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk egy tálban. Mivel kelt tészta, az élesztőt felfuttatjuk a cukros-langyos tejben. Hozzáadjuk a liszthez, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a vajat, a tejfölt és a vaníliás cukrot, majd jól összedolgozzuk. Fél órát kelesztjük.
A megkelt tésztát két részre osztjuk, és kinyújtjuk egyenként 400×250 mm-es téglalapokra. Ráhelyezzük a töltelék felét, egyenletesen eloszlatjuk a tésztán, majd feltekerjük, mint a bejglit. Ugyanígy elkészítjük a másik tekercset is. A két tekercs végeit összenyomkodjuk, hogy ne váljanak el egymástól, és óvatosan, hogy ne nyíljanak szét, többször áttekergessük őket egymáson. Hajlítsunk a fonatból koszorút, és a végeit kicsit nyomjuk össze.
Tegyük sütőlapra vagy tortaformába, és a felületre került domborulatokat késsel vágjuk be kb. a közepükig, hogy szépen szét tudjanak nyílni. Kenjük meg tojással, és hagyjuk meleg helyen kelni, amíg közel a duplájára nem nő. A sütőbe helyezés előtt ismét kenjük le tojással, hogy szép színe legyen. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 percig süssük.
Megéri a több fáradságot, mert akár ünnepi asztal díszeként vagy ajándékként is megállja a helyét.