Elkészítése
A tészta hozzávalóit egy dagasztótálba tesszük, és alaposan kidagasztjuk. Ha van kenyérsütő gépünk, használhatjuk a dagasztó programot, amely körülbelül 20 percig tart. A kidagasztott tésztát letakarjuk, és meleg helyen 30-35 percig kelesztjük.
Amikor a tészta megkelt, enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd két egyforma részre osztjuk. Az egyik felét öt egyforma darabra vágjuk, ezeket gömbölyítjük, és hagyjuk pár percig pihenni. Közben a másik tésztarészt vesszük elő, amelyből először egy negyedet leválasztunk, cipót formázunk belőle, és félretesszük. Ez lesz a kalács közepe. A maradék háromnegyed részt szintén öt egyenlő részre osztjuk, gömbölyítjük, és pihentetjük.
Ezután az első öt tésztagombócot egyenként kinyújtjuk, körülbelül 22-23 cm átmérőjű körökké. Az első lapot sütőpapírra helyezzük, megkenjük a fűszeres olajjal. A második kinyújtott lapot az első tetejére helyezzük, ezt is megkenjük, és így rétegezzük a harmadik, negyedik és ötödik lapot. Az utolsó lapot kicsit nagyobbra nyújtjuk, hogy az alsó rétegeket is befedje. A rétegezett tészta közepét nyolc részre vágjuk, ügyelve arra, hogy a szélét körben egy centiméter szélességben egyben hagyjuk. A bevágott cikkeket óvatosan kihajtjuk.
A másik öt kisebb tésztagombócot hasonló módon nyújtjuk és rétegezzük, de körülbelül 14-15 cm átmérőjű körökké. Ezt az elkészült réteget az előző nagyobb réteg közepébe helyezzük. A közepét ismét nyolc részre vágjuk, figyelve arra, hogy a szélén egy centimétert egyben hagyjunk, és a bevágásokat az előző réteg szirmai közé illesszük. Ezeket a cikkeket is óvatosan kihajtjuk. A közepére helyezzük a félretett cipót.
Az elkészült kenyeret sütőpapír segítségével sütőlemezre tesszük. Letakarjuk, és további 30 percig kelni hagyjuk. Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A megkelt kenyeret egy egész, felvert tojással lekenjük, a közepét és a szirmokat megszórjuk napraforgómaggal, lenmaggal vagy szezámmaggal. 180 fokon sütjük körülbelül 30-35 percig. Ha 10-15 perc után a teteje túlzottan pirulna, letakarjuk egy fóliával.
Hagyjuk kihűlni, majd tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk!
