Elkészítése
Felfújt:
A tejet a sóval felforraljuk.
Amikor felforrt, takarékra vesszük a lángot, hozzáadjuk a megmosott rizst, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg magába szívja a tejet. Közben többször megkeverjük, hogy ne tapadjon le. Ha elkészült, hagyjuk teljesen kihűlni.
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vajat, a lisztet, a vaníliás cukrot vagy vanília aromát, valamint a reszelt citromhéjat. Ha szeretjük, a mazsolát is belekeverjük.
Ezután a kihűlt rizst a tojásos keverékhez forgatjuk.
A tojásfehérjékből kemény habot verünk, majd óvatos mozdulatokkal a rizses masszához forgatjuk, hogy minél levegősebb maradjon.
Sütés:
Egy kb 30*20 cm-es tepsit kivajazunk, megszórunk zsemlemorzsával, majd beleöntjük a masszát és egyenletesen elsimítjuk.
180 fokra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. A sütés végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e.
Tálalás:
A megsült rizsfelfújtat hagyjuk pihenni, majd felszeleteljük. Ízlés szerint lekvárral, különféle sodókkal vagy öntetekkel kínáljuk. Hidegen és langyosan is nagyon finom.
Tipp:
A citromhéj mellett reszelhetünk bele kevés narancshéjat is, a mazsolát pedig sütés előtt áztassuk be langyos vízbe vagy egy kevés rumba. Használjunk kerekszemű rizst (például tejberizshez valót), mert ez sokkal több folyadékot vesz fel és krémesebb állagot eredményez.


