Receptneked.hu

www.receptneked.hu

facebook.com/receptneked

Burgonyás latkesz (zsidó palacsinta) recept

QR kód - Nézd meg mobilon Nézd meg mobilon

Elkészítése

Hozzávalók:

  • 5 nagyobb krumpli
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 kiskanál só
  • bors ízlés szerint
  • tehető még hozzá apróra vágott snidling, újhagyma és petrezselyemzöld is
  • olíva vagy napraforgóolaj a sütéshez


Elkészítése:

A burgonyát lereszeljük, megsózzuk, kicsit állni hagyjuk. Kinyomkodjuk belőle a nedvességet, majd összekeverjük a lereszelt hagymával, a liszttel, a lazán felvert tojással, az őrölt borssal és kevés petrezselyemzölddel és apróra vágott snidlinggel (a zöldfűszerek akár el is hagyhatóak).

Serpenyőben forrósítsunk fel az olajat és ha elég forró, kanállal tegyünk a masszából bele (érdemes egy kevéssel kipróbálni az olajat, mielőtt nekikezdenénk).

A kanállal lapítsuk el a palacsintákat sütés közben, hogy ne legyenek túl vastagok. Mindkét oldalán aranybarnára sütjük, majd papírtörlővel vagy szalvétával borított tányérra szedjük.

Egyszerre ne tegyünk túl sokat a serpenyőbe, mert kihűlt olajban nehezebben tudjuk megsütni palacsintáinkat.

Leginkább almaszósszal fogyasztják, de nagyon finom tejföllel, sajttal, joghurttal, lekvárral is. A lereszelt krumpli is keverhető sárgarépával, cukkinivel és más zöldséggel is.

[box style=”info”]A latkesz egy palacsinta jellegű Zsidó étel. Legjobban a tócsnira hasonlít. Mivel az olaj nagy szerepet játszik Hanuka ünnepén, ilyenkor sok olajban sült étel kerül az asztalra, köztük a krumplis, vagy almás palacsinta, és a fánk is.[/box]

https://receptneked.wps.hu/palacsintak/burgonyas-latkesz-zsido-palacsinta/