Elkészítése
Előkészítés
Az abálóból kivett, meghűlt „kincseket” kisujjnyi csíkokra vágjuk. A nyelvet előtte megpucoljuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a fokhagymát kés lapjával megtörjük és apróra vágjuk, majd kevés zsiradékon üvegesre pároljuk.
Főzés
Hozzáadjuk a húsféléket egyszerre, mert az abáló előfőzte, és kb. azonos a főzési idejük. Az abálóból vett lével felöntjük, annyira, hogy a húsokat ellepje.
Babért, maréknyi apróra vágott csalamádét vagy 2 db savanyú uborkát, vékony karikákra vágott sárgarépát, négybe vágott citromkarikát héjával, kevés majoránnát, friss vagy szárított petrezselyemlevelet, kevés mustárt adunk hozzá. Sóval, frissen őrölt borssal ízlés szerint ízesítjük. Kb. 30 percig főzzük.
Habarást készítünk
Tejfölből és lisztből habarást készítünk, amit 1 merőkanálnyi főtt lével felengedve csomómentesre keverünk. A habarást hozzáadva még 10 percig főzzük.
Köret
Köretként adhatjuk hozzá a hurkából és töltött káposztából maradt rizst, zsemlegombócot, főtt orsó vagy más tésztát, galuskát. Én viszont legjobban grízgaluskával szeretem.
Tálalás
Tálaláskor ne felejtsük el a tejfölt sem, hogy mindenki kedvére meglocsolhassa.
