A fokhagymát apróra vágjuk vagy lereszeljük. A tarjaszeleteket enyhén kiklopfoljuk, az inas, hártyás részeket bevagdossuk. A húsokat sóval, borssal, flekken fűszerkeverékkel, chilivel és fokhagymával alaposan bedörzsöljük. Kevés olajat öntünk rá, majd legalább egy órára a hűtőbe tesszük pácolódni, de még jobb, ha egy éjszakán át áll.
A pácolt hússzeleteket kevés olajon, serpenyőben mindkét oldalukon megsütjük, majd félretesszük. A visszamaradt zsiradékon megpirítjuk a paradicsompürét és a mustárt. Hozzáadjuk az apróra vágott chilit vagy chiliport, egy csipet sót, megszórjuk liszttel, és 2-3 percig pirítjuk. Ezután kevés vízzel felöntjük, majd kiforraljuk.
A húst a kész pecsenyelével meglocsolva, sült újburgonyával és rizzsel tálaljuk.