Egy magas tepsit vagy jénai tálat kibélelünk alufóliával úgy, hogy később a tetejét is be tudjuk takarni vele. A karajt úgy vágjuk be, mintha szeletelnénk, de az alját nem vágjuk át teljesen, így a hús egyben marad. A szeletek közé egy-egy szelet szalonnát, kolbászt és hagymát helyezünk.
Ezután a hús tetejét megszórjuk ételízesítővel, majd alaposan bekenjük mustárral. Egy kevés vizet öntünk alá, hogy a hús ne száradjon ki, majd szorosan becsomagoljuk alufóliával.
Az előmelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a hús meg nem puhul. Amikor már puha, kicsomagoljuk az alufóliából, és visszatesszük a sütőbe, hogy a teteje szépen megpiruljon.
Jó étvágyat!