A sertéshúst csíkokra vágjuk, alaposan megmossuk, majd lecsepegtetjük. A szalonnát szintén csíkokra vágjuk, és egy nagyobb serpenyőben vagy lábosban zsírjára pirítjuk.
A szalonna zsírjára tesszük az apróra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Alacsony lángon üvegesre pároljuk őket. Ezután hozzáadjuk a csíkokra vágott sertéshúst, és kevergetve addig pirítjuk, amíg a hús kifehéredik.
Hozzáadjuk a sót, az őrölt borsot, a sűrített paradicsomot és a fehérbort. A húsra még 1-2 dl vizet öntünk, hogy ne maradjon száraz, majd lefedjük, és alacsony lángon puhára főzzük (kb. 40-50 perc).
Ha a főzés közben a folyadék elpárologna, szükség szerint pótoljuk kevés vízzel, hogy a hús ne égjen le. Amikor a hús teljesen megpuhult, hozzáadjuk az apróra vágott zellerlevelet, és további 1 percig együtt forraljuk.
Tálalás:
Az erdélyi sertéstokányt melegen kínáljuk. Köretként tálalhatunk hozzá rizst, puliszkát vagy friss kenyeret, ízlés szerint.