Elkészítése
Egy tepsit kikenünk olajjal, majd beletesszük a sertéshús szeleteket. Megsózzuk és megborsozzuk őket. A fokhagymát megtisztítjuk, kettévágjuk, és a hússzeletekre helyezzük. A kaprot és a petrezselymet megmossuk, majd ezeket is rátesszük a húsra. Egy kevés vizet (kb. ujjnyi mennyiséget) öntünk a tepsibe, hogy a hús ne száradjon ki és ne égjen le. Lefedjük, majd az előmelegített sütőbe tesszük, és körülbelül 40 percig sütjük, amíg a hús szépen megpuhul, és a víz elpárolog.
Közben a kockára vágott krumplit sós vízben puhára főzzük. Amikor megfőtt, leöntjük róla a vizet. Egy serpenyőben vajat olvasztunk, majd a krumplit megforgatjuk benne, és barnára pirítjuk.
Sztori: Imádom anyukám fokhagymás sült húsát, mindig kenyérrel törlöm ki a tepsit! Legutóbb egy kicsit megfűszereztem, hogy még ízletesebb legyen.
